BEE-EE!

 

Van egy kis bárányféleség, olyan macska-méretű játékállat. Inkább karikatúra. Dobozban árulják, a teste fekete plüss, a keze-lába, feje pedig fehér. Ha megnyomják a hasát, azt mondja: – Bee-ee!
Többféleképpen is bee-ee…
Tücsök azzal ijesztgetett, hogy kapok tőle egy ilyen bájos kis rémet. Tulajdonképpen akár kaphatok is. Bár félek, nem tudnám megállni, hogy ne nyomkodjam folyton a pocakját. A bee-ee a legjobb az egészben.
Meg a forró csoki, meg a csillogó szállal átszőtt, kötött sál, meg az, hogy megint jön a hó.
Mese-hangulatom van. Más talán szégyellné. Én nem. Szeretem.
Bár napközben sok dolgom van, esténként kéziratot rendezek. A Fekete Szél kéziratát.
Előbb-utóbb sor kerül erre a regényre is.
Igazából úgy szerettem volna kiadni, hogy előbb jöjjön ki újra a Feketefehér, javított kiadásban.
(Mert abban sok hiba volt, annak idején. Már kijavítottam, és jobb, mint újkorában.)
Sajnos, erre nem sok esélyt látok. Mindegy! Azért a Fekete Szél lassan összeáll.
Az új regényem már csak hetek kérdése, és májusra talán követi a Fekete Szél is.
Kérem szépen azt a vicces bárányt!
Hadd lássa mindenki, hogy én is jobb vagyok, mint új-koromban…
Bee-ee!