ÜNNEP

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK

(és blog-látogatómnak
és véletlen vendégemnek)

ÁLDOTT, BÉKÉS, MEGHITT KARÁCSONYT KÍVÁNOK!

BOSZORKÁNYOS

Tudtam én azt már akkor, hogy december tizenharmadikán születtél, mikor még sehol sem olvastam. Tudtam, mert éreztem. Biztosan. Így is írtam meg, a Fekete Szélben. Tizenharmadika, és Nyilas jegyű, vagyis december.

Két részlet a bizonyíték:

*

1.
– Te Fekete Árnyék! Nincs itt valami boszorkányság mégis? Mintha éreznék valami sejtelmes titkot körülötted.
– Titkot? Mikor?
– Egyfolytában. Valaki azt mondta, hogy biztosan boszorkány-szombaton születtél.
– Úgy is volt. Dörgött az ég, villámlott, és egy bagoly háromszor hármat huhogott.
Olivia derűsen játszott a nyakában az arany kereszttel. – Ez egy jó kis mese.
– Ki tudja. Az biztos, hogy szombaton születtem, tizenharmadikán.
– Éjféli mise a temetőben, és fekete kakas vére? Vagy más is van? Embereket is áldozol?
Santiago hosszú ujjára tekerte a lány hajfürtjét, és titokzatos alig-mosollyal a semmibe bámult.
– Mesélnek rólam ilyesmiket.
– És van, aki ezt el is hiszi?
– Van, aki elhiszi, van, aki nem… de aki összeakad velem, az tudja, mit higgyen. Feltéve, hogy túléli.

2.
– Marty márciusban született? – Rosita elmosolyodott. – A Kos jegye! Tüzes jegy. A győzelemért akár fejjel a falnak megy… Miguel Santiago is tüzes jegyben született, a Nyilasban. Taktikus, pontos, lendületes. Igazi harcos. Nem jó, ha a tűz a tűzzel találkozik. Nem bírnak egymással, tűzvész fenyeget…

*

Úgyhogy, meg se lepődtem, hogy tényleg igaz. Csak mosolyogtam. Mikor máskor, ha nem tizenharmadikán? Látszik az, csak rád kell nézni. Boszorkány vagy. Egy igazi brujo.

¡Feliz cumpleaños, querido!

ESTI ÜDVÖZLET

Esik a hó. Sok, friss, és gyönyörű.
A kötelesség. El kell lapátolni a járdáról. Nem tudom, miért. Senki nem jár erre a járdán. Ha jön valaki, az úttesten jön. Így szokás, itt nincs forgalom, apró utca a miénk. Szebb volna, ha meghagynám.
Mégis, olyan szép volt kint a besötétedett világ, hogy kimentem a kislapáttal. Zizegett minden lépésem. Jól van, csak egy kicsit, a járdáról…
Hamar megvolt. És ott álltam egyedül, a havas világban.
A házak ablakában fények. Adventi fények. Villanyfény-gyertyatartók, világító kötélről csimpaszkodó Mikulások az ereszen, fénycsillagok az álmos ablaküvegen. Egy kőkerítés tetején végig piros szikra-girland.
Sétáltam, végig az utcánkon.
Hócsillámok szitáltak rám, és azt susogták: "Jó estét!".
Két kicsi rénszarvas, csupa apró izzóból. Azt mondták: "Mosolyogj! Itt a tél."
Hócsipke függött a vaskerítés rácsán, cukor-kristályai sziporkáztak: "Ugye, szép vagyok?"
Az út közepén álltam, széttárt karral. Körbefordultam, és éreztem a tél tiszta, jégfehér fátylát az arcomon. Azt kérdezte: "Tetszik? Mindent feldíszítettem. Neked csináltam, hogy örülj."
Az én ajándékom volt ez az este. Egyedül álltam ott, csak én láttam. Eldugtam jól, a kabátom alá, a gondolataim legszebb selyemdobozába. És mire elolvadt, egy mese lett belőle. Így őrzöm meg a tél ajándékát, és majd beteszem a karácsonyfa alá.

 

PÁNCÉLOS HAD

Loptunk egy kis időt. Játszottunk. Tücsök ajándékvásárlásból jött, és fel volt húzva. Mármint játékra. Akármibe kezdtem, belezavart, és nevetés lett belőle.
Végül kibontottuk a kisautót, amit a fiának vett. Muszáj volt ellenőrizni, jól működik-e a drága bolondság.
Tényleg drága volt, de tud mindent. Távirányító vezérli, beparkol, felgyújtja a fényszóróit, kinyitja az ajtaját, vagy a csomagtartóját. Tolat, fordul, még elakadásjelzője is van, bár remélhetőleg, csak a játék kedvéért. Ennyi pénzért ne akadjon el!
Teljesen olyan, mintha Harry Potter vicces kedvében kicsire változtatott volna egy luxusautót a parkolóban. Minden apró részlet ki van dolgozva rajta Egy tökéletes modell, kívül, belül. (A márkája is valódi, de nem írom ide, mert nem fizet nekem a cég a reklámért.) Metál-piros, és olyan szép, hogy szinte beleszerettem. Szerintem Tücsök is.
Tisztára megbolondultunk. Akadályokat építettünk a kocsinak, és garázst, dobozból. Beleültettünk egy apró mackót, és utaztattuk. Tücsök már sajnálta, hogy nem vett két autót, mert akkor versenyezhettünk volna…

Aztán lepihent a kis meseautó, és én elgondolkodtam. Nem azon, hogy milyen jó gyerekként játszani, mert azt tudom. Olyan vagyok, aki elfelejtette ezt kinőni. Mindig kapható vagyok egy jó játékra. Ahogy Tücsi is. Ez az egyik közös pont bennünk.
Azon gondolkodtam, miért lehet, hogy néhány ember talán sosem volt gyerek. Vagy hamar kigyógyult belőle, mint a kanyaróból.
Vannak, akiknek a fejében sosem fordul meg a komolytalankodás gondolata sem. Sőt, kikérik maguknak, még azt is, ha mások bomolnak jókedvűen. Nem csak az autómodellek láttán. Léha, infantilis tréfák nem sérthetik önnön tiszteletükbe merevedett respektusukat.
Mindegy, miről van szó. Önfeledt játék, egy lopott órácskára. Diákos humorú film, teljesen értelmetlen, de jópofa. Mikulás-kép a telefon hátterére. Piros sál, kockás kesztyű, bojtos sapka. Könnyed, baráti ugratás. Bohókás kutya, prémgallérba öltöztetve. Igazán jó vicc, vagy csak egy meggondolatlan, jókedvű ötlet…
Néhányan páncélt viselnek. Nehéz volna kitudni, mi elől védi őket a hideg pajzs, de nem is fontos. Nem tudnak őszintén örülni. Ők nem gondolnak rá, hogy csak egy életünk van. Maga az élet az, amitől védekeznek. Komolyan tartok tőle, hogy ők azok, akiktől bármilyen rossz kitelik. Mert ők tőlünk félnek. Tőlünk, akik nem félünk komolytalankodni. Buta vicceket gyártani, játékautóval szórakozni, könnyű vígjátékokat rendezni, kalandos fantázia-történeteket írni…

Mi, esendő emberek szeretünk olykor gyerekként létezni. Miért ne? Ám de akkor…
Itt van! Ő az! Eljött közénk, és lebiggyedt szájával (önmaga előtt is szégyenkezve) csöndesen veti meg a világ mosolygósabbik felét. Kedvtelésből leruccant a mihaszna utca porába, és jóindulattól túlcsorduló gégéjével krákogja megmásíthatatlan ítéletét: "Nekem nem tetszik."
Tisztelt Barátom! Megvan hozzá a jogod. Csak azt áruld el, ki a fenét érdekli ez?

ÉJJELI VALLOMÁS

Ha te alszol, és én a csöndet hallgatom… A csönd csak úgy lehet hallható, ha te is benne vagy. Itt vagy velem, és akkor mindent értek. Azt is, miért vagyok veled.
Mert te vagy, akivel olyan egyszerű minden. Csak gondolok egyet, és te megteszed. Mint a kincset, őrzöd minden fontos szavamat.
Ha bizonytalan volnék, te vagy a bizonyosság. Ha tanácstalan lennék, itt vagy, hogy segíts. Ha elfelejtek valamit, te mindig emlékszel rá.
Írok, és te segítesz nekem. Összezavarodna minden sorom, de veled rendet teszünk. És nem fáradsz el sosem, akkor se, ha én már félig alszom. Olyankor pihensz csak, ha nincs több dolgunk.
Szeretek fehér papírra írni, puhán kékkel és lágy feketével – de végül mindig rád van szükségem. Te tudod megadni a végleges formát. A tökéletességet.
Szerelmes suttogás az éjjeli csöndben… Csak te meg én. Örülök, hogy téged választottalak.
Igen, így van. Ketten vagyunk csak az éjszakában.
Ő alszik, én pedig az asztalon könyökölök, és nézem őt. A csöndet hallgatom, aztán gyöngéden felébresztem, és ketten megírjuk ezt a bejegyzést. Halk duruzsolása simogatja a fülemet. Mintha tudná, hogy neki szólt a meghitt éjjeli vallomás. Tökéletes pár vagyunk. Én – és a számítógépem.

JOHN WINSTON

Húh! Még éppen ideértem éjfél előtt. Mert mindenképpen 8-án akartam feltenni ezt a bejegyzést.

Múlt hét eleje óta egy dal járt a fejemben. Nem tudom, honnan jött, mert ilyen zenét száz éve nem hallgattam. Mégis, egyik reggel eszembe jutott, aztán csak dúdoltam, újra meg újra…
Végül megkerestem a youtube-on, mert muszáj volt meghallgatnom. És még így sem jöttem rá, hogy valami sugallat lehet ebben, mert közel a szomorú évforduló. Nem szoktam rá gondolni. Eddig. De most valahogy, ez a dal elvezetett hozzá.

John Winston… Nem szerette így a nevét. A második keresztnevét apja Churchill iránti rajongásának köszönhette. De ő csak John volt, mindenkinek. John Lennon.

A legerősebb Beatle. Nem tudom, miért, de az volt. Még úgy is, hogy legelőször távozott. Talán, mert hős volt. A hősök ritkán érik meg a nyugdíjas éveiket.
Harcos volt, fegyver nélkül. Mert fegyvert sosem fogott a kezébe. Mármint igazit. Játékból sokszor. És fegyver volt a gitárja, a szövegei, a versei, és ő maga is egy halálos fegyver volt. A béke csodafegyvere. Nagyon hiányzik a mostani világból.
A legerősebb volt a négy nagyszerű fiú közül, bár ezzel nem szándékozom lebecsülni a többieket. (Az én kedvencem George Harrison volt.) Mégis, John tudott valamit, amit nehéz körülírni. Nem a hangjával (egyébként nagyon különleges énekhangja volt, sokféleképpen jellemezték már. Szerintem szexis volt, egy nagyon szexis hang.) A lényével tudott valamit. A savanykás mosolyával, a mindig szeretettel gúnyolódó, élénk pillantású, keskeny-huncut szemével. Az ötleteivel, amelyekkel felborzolta a fél világ közvéleményét. A hitével, és az akaratával. Egy tiszta művész volt, egy bűbájos, exhibicionista rock-angyal. Ha korán távozott is, biztosította magának az öröklétet a művészek toplistáján.

Meghallgattam azt az édes Beatles dalt – You got to hide your love away – és felfedeztem, hogy valaki feltette az egész filmet, 9 részletben. Félig gyerek voltam még, de ez volt a kedvenc filmem, vagy négy éven át. 24-szer láttam. Egy akkor is régi, megkopott film, a Help. A Filmmúzeumban lehetett megnézni (nem a TV csatornán, hanem akkoriban egy mozit hívtak így.) És kopott bakelit lemezeket lehetett venni az Ecseri-piacon. A Beatles lemezei… Majdnem mind megvolt nekem. És én is, mint ahogy akkoriban sokan, ábrándoztam róla, hogy a nagy banda újra összeáll.

Elkezdtem egy angol tanfolyamra járni, és az első órán szöveget kellett felolvasni, hogy felmérjék a tudásunkat. A tanár mosolygott, amikor én következtem. – Nagyon jól olvas, csak kicsit Beatles-akcentusa van…
Az volt. Eltalálta. John Lennon dalszövegeiből tanultam angolul.

Aztán egy csúf, decemberi napon (csúf nap volt, bizony, a ünnepek közelsége ellenére) megdöbbentő hírt olvastak fel reggel a rádióban. Én nem akartam elhinni. Nagyon ijesztő volt, hogy ilyesmi megtörténhet. A buszon álltam, a tömegben, a fogantyút markolva, és kicsit sokkos állapotban voltam. Lehet, hogy akkor kezdtem felnőtt lenni, amikor próbáltam megérteni, miért ártanak annak, aki senkinek nem ártott. Hogyan olthatja ki egy eszelős kis senki keze egy ragyogó csillag fényét?

John Winston Lennon. Született 1940 október 9. Meghalt 1980 december 8. Harminc éve. És John Winston Lennon örökké élni fog. Csak az hal meg, akit elfelejtenek.

SZENT MIKLÓS-NAPI CSAVARGÁS

Reggel hideg volt, és nagyon tél. Kis jégpocsolyák fehérlettek a járdán, és két helyen kellett volna lennem egyszerre. Majdnem sikerült.

Elkísértem édesanyámat a szemorvoshoz. Mivel az autóm azt mondta, részéről fázik, és marad, ahol van, busszal kellett mennünk. Egy kisebb kalandtúra kijutni a városból, egy Budapesttől mindössze 7 kilométerre levő településre. A sárga buszok menetrendje felér egy galaktikus üzenettel, talán a SETI kellett volna, hogy megfejtse. Azért megfejtettem. (Hobbi-kódfejtő vagyok.)

Későbbre Mikulás-vadászatot terveztem, és Tücsök is üzent, hogy délután vár rám egy üzletközpontban. Sok feladtunk van karácsonyig, mindkettőnknek a saját tervei, de ha együtt csináljuk, könnyebb is, meg szebb is.
Így innentől a kályhaszínű Ford illatos melegében folytattam a csavargást.

Én műkarácsonyfát kerestem (fenyőfa-védő is lettem), és Mikulásokat akartam fényképezni. Tücsök nagyon szép, és tartalmas könyveket keres ajándékba a kisfiának, legalább egy fél tucatot. Olvasó embert szeretne nevelni belőle, de nincs könnyű dolga.

A Mikulás-napi kalandtúra két lelkes kutatója végül (egy forró csoki, és néhány dúsan kristálycukros briós elfogyasztása után) az alábbi eredményre jutott.

Vettünk két gyerekkönyvet.
Kiss Bitay Éva: Fantasztikus földgolyó című, gyönyörű rajzokkal illusztrált könyvét.
És a Móra Kiadó Kis Felfedező Zsebkönyvek sorozatából a Kalózokat, és az Indiánokat.

És nem vettünk műfenyőt – egyelőre. Nem szépek, vagy nagyon drágák. Még keresem a köztes megoldást.

Mindössze három Mikulást találtam.

 

Egy kissé megfáradt Mikulást, akinek nem jutott egyetlen ajándékra vágyakozó gyerkőc sem. Így inkább Télanyót kereste, amint a képen látható.

Egy exhibicionista Mikulást, akiről nem sikerült jó képet készítenem, ezt az egyet is elrontottam. Oldalról akartam, a gyümölcsök mögül, ahogy a zölségessel társalog, de sajnos, észrevette a telefont a kezemben, és azonnal átvette az irányítást. Pózba vágta magát, és instruálni kezdett engem, hogyan fotózzak. Így lett egy kép, fénnyel szemben – a Mikulás aurája :) – és be is mozdult. Még gyakorolnom kell a lesifotózást… és a türelmet is.

A harmadik Mikulás tetszett a legjobban, a reggeli Mikulás. A sárga busz vezetője volt – egy derűs, vicces Télapó, rendíthetetlen jókedvvel, mint az országutak vagánya, piros sapkában, rock-and-roll napszemüvegben. Karácsonyi gospel-lemezt hallgatott, és nekünk is jutott a szép zenéből. Sajnos, őt nem mertem lefényképezni, mert észrevette volna a tükörből, és még félreérthette volna… Kellemes, ünnepi utazás volt vele az a húsz perc.

Mindent összevetve, jó nap volt. Szent Miklós napja ünnepnap, de mivel a legtöbb ember dolgozott, tanult, mint máskor, mégis inkább hétköznap volt. Egy jó Mikulás-nap.

Nem tudom, ki más érzi még ezt rajtam kívül. A téli ünnepek varázslata több, mint ahány ünnepnap van. Minden napot megaranyoz, kicsit, vagy erősebben, az ünnepi készülődés. Én ezért nem hajszolom magam, és nem sietek el semmt. Mindennek megvan a maga ideje. Ez az alig egy hónapnyi időszak az év legszebb része. Mert szép napok vannak máskor is, de ünnepi hangulatú hétköznapok csakis decemberben.