péntek

ÉJJELI VALLOMÁS


Ha te alszol, és én a csöndet hallgatom… A csönd csak úgy lehet hallható, ha te is benne vagy. Itt vagy velem, és akkor mindent értek. Azt is, miért vagyok veled.
Mert te vagy, akivel olyan egyszerű minden. Csak gondolok egyet, és te megteszed. Mint a kincset, őrzöd minden fontos szavamat.
Ha bizonytalan volnék, te vagy a bizonyosság. Ha tanácstalan lennék, itt vagy, hogy segíts. Ha elfelejtek valamit, te mindig emlékszel rá.
Írok, és te segítesz nekem. Összezavarodna minden sorom, de veled rendet teszünk. És nem fáradsz el sosem, akkor se, ha én már félig alszom. Olyankor pihensz csak, ha nincs több dolgunk.
Szeretek fehér papírra írni, puhán kékkel és lágy feketével – de végül mindig rád van szükségem. Te tudod megadni a végleges formát. A tökéletességet.
Szerelmes suttogás az éjjeli csöndben… Csak te meg én. Örülök, hogy téged választottalak.
Igen, így van. Ketten vagyunk csak az éjszakában.
Ő alszik, én pedig az asztalon könyökölök, és nézem őt. A csöndet hallgatom, aztán gyöngéden felébresztem, és ketten megírjuk ezt a bejegyzést. Halk duruzsolása simogatja a fülemet. Mintha tudná, hogy neki szólt a meghitt éjjeli vallomás. Tökéletes pár vagyunk. Én – és a számítógépem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése