Húh! Még éppen ideértem éjfél előtt. Mert mindenképpen 8-án akartam feltenni ezt a bejegyzést.
Múlt hét eleje óta egy dal járt a fejemben. Nem tudom, honnan jött, mert ilyen zenét száz éve nem hallgattam. Mégis, egyik reggel eszembe jutott, aztán csak dúdoltam, újra meg újra…
Végül megkerestem a youtube-on, mert muszáj volt meghallgatnom. És még így sem jöttem rá, hogy valami sugallat lehet ebben, mert közel a szomorú évforduló. Nem szoktam rá gondolni. Eddig. De most valahogy, ez a dal elvezetett hozzá.
John Winston… Nem szerette így a nevét. A második keresztnevét apja Churchill iránti rajongásának köszönhette. De ő csak John volt, mindenkinek. John Lennon.
A legerősebb Beatle. Nem tudom, miért, de az volt. Még úgy is, hogy legelőször távozott. Talán, mert hős volt. A hősök ritkán érik meg a nyugdíjas éveiket.
Harcos volt, fegyver nélkül. Mert fegyvert sosem fogott a kezébe. Mármint igazit. Játékból sokszor. És fegyver volt a gitárja, a szövegei, a versei, és ő maga is egy halálos fegyver volt. A béke csodafegyvere. Nagyon hiányzik a mostani világból.
A legerősebb volt a négy nagyszerű fiú közül, bár ezzel nem szándékozom lebecsülni a többieket. (Az én kedvencem George Harrison volt.) Mégis, John tudott valamit, amit nehéz körülírni. Nem a hangjával (egyébként nagyon különleges énekhangja volt, sokféleképpen jellemezték már. Szerintem szexis volt, egy nagyon szexis hang.) A lényével tudott valamit. A savanykás mosolyával, a mindig szeretettel gúnyolódó, élénk pillantású, keskeny-huncut szemével. Az ötleteivel, amelyekkel felborzolta a fél világ közvéleményét. A hitével, és az akaratával. Egy tiszta művész volt, egy bűbájos, exhibicionista rock-angyal. Ha korán távozott is, biztosította magának az öröklétet a művészek toplistáján.
Meghallgattam azt az édes Beatles dalt – You got to hide your love away – és felfedeztem, hogy valaki feltette az egész filmet, 9 részletben. Félig gyerek voltam még, de ez volt a kedvenc filmem, vagy négy éven át. 24-szer láttam. Egy akkor is régi, megkopott film, a Help. A Filmmúzeumban lehetett megnézni (nem a TV csatornán, hanem akkoriban egy mozit hívtak így.) És kopott bakelit lemezeket lehetett venni az Ecseri-piacon. A Beatles lemezei… Majdnem mind megvolt nekem. És én is, mint ahogy akkoriban sokan, ábrándoztam róla, hogy a nagy banda újra összeáll.
Elkezdtem egy angol tanfolyamra járni, és az első órán szöveget kellett felolvasni, hogy felmérjék a tudásunkat. A tanár mosolygott, amikor én következtem. – Nagyon jól olvas, csak kicsit Beatles-akcentusa van…
Az volt. Eltalálta. John Lennon dalszövegeiből tanultam angolul.
Aztán egy csúf, decemberi napon (csúf nap volt, bizony, a ünnepek közelsége ellenére) megdöbbentő hírt olvastak fel reggel a rádióban. Én nem akartam elhinni. Nagyon ijesztő volt, hogy ilyesmi megtörténhet. A buszon álltam, a tömegben, a fogantyút markolva, és kicsit sokkos állapotban voltam. Lehet, hogy akkor kezdtem felnőtt lenni, amikor próbáltam megérteni, miért ártanak annak, aki senkinek nem ártott. Hogyan olthatja ki egy eszelős kis senki keze egy ragyogó csillag fényét?
John Winston Lennon. Született 1940 október 9. Meghalt 1980 december 8. Harminc éve. És John Winston Lennon örökké élni fog. Csak az hal meg, akit elfelejtenek.
Múlt hét eleje óta egy dal járt a fejemben. Nem tudom, honnan jött, mert ilyen zenét száz éve nem hallgattam. Mégis, egyik reggel eszembe jutott, aztán csak dúdoltam, újra meg újra…
Végül megkerestem a youtube-on, mert muszáj volt meghallgatnom. És még így sem jöttem rá, hogy valami sugallat lehet ebben, mert közel a szomorú évforduló. Nem szoktam rá gondolni. Eddig. De most valahogy, ez a dal elvezetett hozzá.
John Winston… Nem szerette így a nevét. A második keresztnevét apja Churchill iránti rajongásának köszönhette. De ő csak John volt, mindenkinek. John Lennon.
A legerősebb Beatle. Nem tudom, miért, de az volt. Még úgy is, hogy legelőször távozott. Talán, mert hős volt. A hősök ritkán érik meg a nyugdíjas éveiket.
Harcos volt, fegyver nélkül. Mert fegyvert sosem fogott a kezébe. Mármint igazit. Játékból sokszor. És fegyver volt a gitárja, a szövegei, a versei, és ő maga is egy halálos fegyver volt. A béke csodafegyvere. Nagyon hiányzik a mostani világból.
A legerősebb volt a négy nagyszerű fiú közül, bár ezzel nem szándékozom lebecsülni a többieket. (Az én kedvencem George Harrison volt.) Mégis, John tudott valamit, amit nehéz körülírni. Nem a hangjával (egyébként nagyon különleges énekhangja volt, sokféleképpen jellemezték már. Szerintem szexis volt, egy nagyon szexis hang.) A lényével tudott valamit. A savanykás mosolyával, a mindig szeretettel gúnyolódó, élénk pillantású, keskeny-huncut szemével. Az ötleteivel, amelyekkel felborzolta a fél világ közvéleményét. A hitével, és az akaratával. Egy tiszta művész volt, egy bűbájos, exhibicionista rock-angyal. Ha korán távozott is, biztosította magának az öröklétet a művészek toplistáján.
Meghallgattam azt az édes Beatles dalt – You got to hide your love away – és felfedeztem, hogy valaki feltette az egész filmet, 9 részletben. Félig gyerek voltam még, de ez volt a kedvenc filmem, vagy négy éven át. 24-szer láttam. Egy akkor is régi, megkopott film, a Help. A Filmmúzeumban lehetett megnézni (nem a TV csatornán, hanem akkoriban egy mozit hívtak így.) És kopott bakelit lemezeket lehetett venni az Ecseri-piacon. A Beatles lemezei… Majdnem mind megvolt nekem. És én is, mint ahogy akkoriban sokan, ábrándoztam róla, hogy a nagy banda újra összeáll.
Elkezdtem egy angol tanfolyamra járni, és az első órán szöveget kellett felolvasni, hogy felmérjék a tudásunkat. A tanár mosolygott, amikor én következtem. – Nagyon jól olvas, csak kicsit Beatles-akcentusa van…
Az volt. Eltalálta. John Lennon dalszövegeiből tanultam angolul.
Aztán egy csúf, decemberi napon (csúf nap volt, bizony, a ünnepek közelsége ellenére) megdöbbentő hírt olvastak fel reggel a rádióban. Én nem akartam elhinni. Nagyon ijesztő volt, hogy ilyesmi megtörténhet. A buszon álltam, a tömegben, a fogantyút markolva, és kicsit sokkos állapotban voltam. Lehet, hogy akkor kezdtem felnőtt lenni, amikor próbáltam megérteni, miért ártanak annak, aki senkinek nem ártott. Hogyan olthatja ki egy eszelős kis senki keze egy ragyogó csillag fényét?
John Winston Lennon. Született 1940 október 9. Meghalt 1980 december 8. Harminc éve. És John Winston Lennon örökké élni fog. Csak az hal meg, akit elfelejtenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése