Esik a hó. Sok, friss, és gyönyörű.
A kötelesség. El kell lapátolni a járdáról. Nem tudom, miért. Senki nem jár erre a járdán. Ha jön valaki, az úttesten jön. Így szokás, itt nincs forgalom, apró utca a miénk. Szebb volna, ha meghagynám.
Mégis, olyan szép volt kint a besötétedett világ, hogy kimentem a kislapáttal. Zizegett minden lépésem. Jól van, csak egy kicsit, a járdáról…
Hamar megvolt. És ott álltam egyedül, a havas világban.
A házak ablakában fények. Adventi fények. Villanyfény-gyertyatartók, világító kötélről csimpaszkodó Mikulások az ereszen, fénycsillagok az álmos ablaküvegen. Egy kőkerítés tetején végig piros szikra-girland.
Sétáltam, végig az utcánkon.
Hócsillámok szitáltak rám, és azt susogták: "Jó estét!".
Két kicsi rénszarvas, csupa apró izzóból. Azt mondták: "Mosolyogj! Itt a tél."
Hócsipke függött a vaskerítés rácsán, cukor-kristályai sziporkáztak: "Ugye, szép vagyok?"
Az út közepén álltam, széttárt karral. Körbefordultam, és éreztem a tél tiszta, jégfehér fátylát az arcomon. Azt kérdezte: "Tetszik? Mindent feldíszítettem. Neked csináltam, hogy örülj."
Az én ajándékom volt ez az este. Egyedül álltam ott, csak én láttam. Eldugtam jól, a kabátom alá, a gondolataim legszebb selyemdobozába. És mire elolvadt, egy mese lett belőle. Így őrzöm meg a tél ajándékát, és majd beteszem a karácsonyfa alá.
A kötelesség. El kell lapátolni a járdáról. Nem tudom, miért. Senki nem jár erre a járdán. Ha jön valaki, az úttesten jön. Így szokás, itt nincs forgalom, apró utca a miénk. Szebb volna, ha meghagynám.
Mégis, olyan szép volt kint a besötétedett világ, hogy kimentem a kislapáttal. Zizegett minden lépésem. Jól van, csak egy kicsit, a járdáról…
Hamar megvolt. És ott álltam egyedül, a havas világban.
A házak ablakában fények. Adventi fények. Villanyfény-gyertyatartók, világító kötélről csimpaszkodó Mikulások az ereszen, fénycsillagok az álmos ablaküvegen. Egy kőkerítés tetején végig piros szikra-girland.
Sétáltam, végig az utcánkon.
Hócsillámok szitáltak rám, és azt susogták: "Jó estét!".
Két kicsi rénszarvas, csupa apró izzóból. Azt mondták: "Mosolyogj! Itt a tél."
Hócsipke függött a vaskerítés rácsán, cukor-kristályai sziporkáztak: "Ugye, szép vagyok?"
Az út közepén álltam, széttárt karral. Körbefordultam, és éreztem a tél tiszta, jégfehér fátylát az arcomon. Azt kérdezte: "Tetszik? Mindent feldíszítettem. Neked csináltam, hogy örülj."
Az én ajándékom volt ez az este. Egyedül álltam ott, csak én láttam. Eldugtam jól, a kabátom alá, a gondolataim legszebb selyemdobozába. És mire elolvadt, egy mese lett belőle. Így őrzöm meg a tél ajándékát, és majd beteszem a karácsonyfa alá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése